Ismerkedés a Kakastaréj útjaival
Már régóta terveztük, hogy kipróbáljuk a Kakastaréj útjait. Tavalyi kirándulásunk alkalmával láttuk, hogy felújították az utakat és a neten is írtak erről. A tábla szerint 21 út van, többféle nehézségi fokozatban, (II+)-tól (VIII+)-ig. Ezentúl egy régebbi kalauz szerint többkötélhosszas utak is vannak, de erről csak annyit tudtunk, hogy léteznek. Helyi információkat begyűjtve megtudtam, hogy fent már olvad a hó, csak foltokban található. Sanyi kiesett az utazókeretből, de Balázsnak megtetszett a gondolat, ezért négy fő készen állt az indulásra. Az időjárás-előrejelzés szerint még szombat délelőtt csapadék várható, de délután már javulni fog és vasárnapra pedig ragyogó időt jósoltak. Hét közepén még autóhiányban szenvedtünk, de péntekre megoldódott ez is, így a szombati indulást már semmi nem akadályozta meg.
Miután Ricsi felvette Balázst és Bandit, fél hatkor szinte percre pontosan meg is érkeztek hozzám, és rövid pakolás után három negyed hatkor már el is indultunk Erdély felé. Az utat a vacsorához való vásárlás, illetve a határon való matrica beszerzése szakította meg. Jó tempóban haladtunk, de így majdnem négy órára volt szükség, hogy a Gutin-hágó parkolójából kiszálljunk. Mivel szemerkélt az eső, ezért meglátogattuk a helyi vendéglátó egységet, ahol koccintottunk egy lafival a sikeres megérkezésünkre, majd egy kis táplálékot vettünk magunkhoz. A vendéglőben az egyik hölgy tudott magyarul, ami a rendelést kis mértékben segítette. Ő mutatott egy térképet is, melyről az derült ki, hogy nem csak 21, hanem 39 egykötélhosszas út van a falon. Majd a kocsihoz visszatérve mindenki megragadta a 20-25 kilós zsákját és elindultunk a sziklafal felé.
Az út jól jelzett, de igazán nem volt rá szükség, mert már jól ismertem. Indulás után hamar megjelentek a virágok, és egész úton végigkísértek bennünket. A már ismert tavaszi virágokat felismertem és nevüket megosztottam a többiekkel: acsalapu, mocsári gólyahír, tavaszi tőzike, ujjas keltike, berki szellőrózsa, ikrás fogasír, aranyos veselke. A meglepően sok tőzike nagyon tetszett, jóval többet láttunk, mint a múlt héten. Ricsi barátunk pedig egy újabb virágot is felfedezett: a kakasmandikót.
Kiérve az erdőből most nem látszott célpontunk, a felhők eltakarták a sziklákat. Viszont így is szép volt a táj. A Boului-réten is rengeteg virág fogadott (meglehetősen sok kakasmandikó), megjelentek a kárpári sáfrányok is. Az eligazító táblánál egy pár percet pihentünk, és folytattuk tovább utunkat. Közben kicsit szakadozott a felhőzet. Az Arsita oldalában, az úttól jobbra egy tőzike-rét ejtett rabul. Ennyit egy helyen még sohasem láttam. Még csak egy és egynegyed órája jövünk. Az erdőből újra kiérve már jól láttuk a sziklákat, csalogatott magához. Útközben egy fán lévő tábla lavinaveszélyre hívta fel a figyelmet. Nyilván a téli időszakra vonatkozott, csak még itt maradt. Indulás után közel 2 óra múlva a Kakastaréj Rezervátum táblánál voltunk. Itt már sütött a nap, kék volt az ég. A szikla néhol még havasnak tűnt. Mielőtt elindultunk az utolsó 250 szintet megmászni, pihentünk bő 20 percet. Persze én nem tudtam megülni, fotóztam a körülöttem lévő virágokat, tájat. Felfelé menet először csak hófoltok jelentek meg, majd feljebb egybefüggő hóréteg borította az utat egészen a csúcsig. Pihenőkkel együtt, a nagy zsákokkal 2:40 alatt értünk fel a falhoz.
Az utak beszállásához vezető utat is hó lepte. Mielőtt elkezdtük volna a mászást megebédeltünk. Nem volt túl meleg sem, kissé vizesek voltak a falak is. De reménykedtünk a jobb időben. Mivel semmi helyismeretünk nem volt, ezért kiválasztottuk a két legkönnyebb utat, a Scoala 1 (II+) és a Scoala 2 (III-) utakat. Én a Scoala 2-ben indultam elölbe, Balázs biztosított. Ezt az utat is és az összes többit is, amit másztunk, nehezebbnek éreztük, legalább egy fokozattal. Illetve nem is az egész út, csak a kulcsrészek tűntek nehezebbnek. Egyébként a mászást nehezítette az is, hogy a könnyebb utak bevágásban, repedésben vezettek, ahol a víz csordogált. Az első utak is 10-15 m hosszúak, és ahogyan mentünk hátrébb egyre hosszabbak. A fogások ebben az útban kissé lekerekítettek, a lépések pedig vizesek voltak. Szóval küzdelmes volt. Felérve az út tetejére két új nittfül várt. Itt kiépítettem egy standot, és visszaereszkedtem. A tábla szerint két lejöveteli út van, az egyik közvetlenül Ricsiék által mászott út mellett, meg is találta a két pontos ereszkedő standot. Így megállapodtunk Balázzsal, ezentúl úgy mászunk, hogy egyikőnk elölmászik, kiépít fent egy standot, majd felülről felbiztosítja a másodmászót. Egyébként még lenne egy másik lehetőség is, amelyet ki is próbáltunk: a gerincen le lehet jönni a fal aljába. Miután Balázs is megmászta az utat, felmentem másodba én is, és Bandinak elmagyaráztuk a standépítés szablyait, amit ő ki is épített. Ezután megvártuk míg Bandi felbiztosította Ricsit, majd vele is megosztottuk az ismereteket. Az ereszkedést mi nem vártuk meg, hanem végigsétáltunk a gerincen, és a végén lejöttünk róla.
Ezután mi a Fisura cu balcon-t (III-), Ricsiék pedig a Minerul (II+) utat választották. Ezt most Balázs mászta elöl. Nekem ez a kb. 25 m hosszú út sokkal jobban tetszett az előzőnél. Egyrészt szárazabb volt, másrészt az út vége felé eső kulcsrész is könnyebbnek tűnt, mint az előző útban lévő. Miközben mi ebben az útban voltunk, Ricsinek sikerült egy nagyobb darabot „kiszedni" a falból. Ez az esemény kissé félelmet ébresztett barátaink lelkében. AZ ereszkedő stand pár méterre volt a kiszállástól, gyorsan leereszkedtünk.
Ricsiék átjöttek ebbe az útba, én pedig a ClopoÅ£ei de stâncă (IV-), kb. 20 m-es útba szereltem be elölmászóként. Ugyanúgy, mint a többi út is, ez is nagyon jól biztosított volt. A kulcsrésze az útnak ismét fent fogadott, egy kifelé dőlő kéményszerű bevágással. Mivel itt szinte 2 m-enként lehetett biztosítani, ezért nem éreztem félelmet, de kissé megdolgoztatott. Jó érzés volt kiülni a gerincre. Mér nem fújt a szél sem és a surló fények igen széppé varázsolták a tájat. Ráadásul mögöttünk a Máramarosi-havasok fehérlő csúcsai (Pop Iván) is kibukkantak. A standot az úttól kissé jobbra haladó Minerul út végénél építettem ki a két új nittfül segítségével. Innen sokkal kényelmesebben tudtam felbiztosítani Balázst. Miután felért ő is, felszedte a kötelet és lesétáltunk a gerincen.
Közben eltelt az idő, 7 óra felé járt. Gyorsan összepakoltunk és még sötétedés előtt visszaértünk a táblához. Majd a Mátyus Laci által javasolt helyen felvertük a sátrakat és némi nehézségek árán, de nagyon jó hangulatban éjfélre el is készült a vacsora, melyet igen jóízűen felfaltunk.
Kakastaréj útjai
Kakastaréj útjai és azok nehézsége
