Első utam a Radnai-havasokban
Reggel fél 4 van, ébreszt az óra az év első túrájára. A szokásos reggeli tevékenykedést gyors öltözködés követi. A hátizsákba már tegnap bepakoltam mindkettőnk felszerelését, így ez nem vesz el időt ezen a korai órán. A tervezett indulást - hajnali 4 órát - tartani tudjuk, mindannyian kész vagyunk. Kint -9 °C fok van, hull a hó.
András számomra meglehetősen jó tempót diktál. Igaz, a falu határában még csak enyhén emelkedik az út. Az Ördög-szorost elérve lassul a tempó, megfagyott vízmosáson kelünk át. Meglehetősen jeges a terep, óvatosan lépkedünk, de így is több helyen megreccsen a jég. Szerencsére egyszer sem szakad be alattunk. A szoros után kissé erősebben emelkedik az út. A fejlámpák fényénél észrevesszük a jelzést egy idősebb fán, a patakon át kell kelni a jobb oldalra. Keressük az átkelési lehetőséget, Zolika észre is veszi a "hidat", amely három havas gerendából áll. Alattam a középső eléggé mozgott, így próbáltam kerülni az erre való lépést. Egyesével átkelünk, és folytatjuk az emelkedést. A térkép szerint egy szerpentines út kanyarog fel a Curăţel védkunyhóhoz. Néhányszor időt kérek, mert vagy a zsákom nehéz vagy gyenge vagyok, de elég erősen izzadok, ami ebben a hidegben nem a legjobb. Egymás után sorra vesszük a kanyarokat. Egy jobbos kanyarnál - nem szándékosan, de - letérünk a jelzett útról, amit persze akkor még nem tudtunk. Régebbi nyomok vannak a hóban, ezeket követjük. Már egy jó ideje nem látunk jelzést, és elérünk egy elágazáshoz. Jel se előre, se jobbra sincs - természetesen azért mert nem ez a jelzett út. A meredeken jobbra tartó utat választjuk, és ezen haladunk felfelé. Innen kb. 40 perc múlva elérjük a gerincet, mely bal kéz felé emelkedik. Ebbe az irányba haladunk tovább, és kb. 10 perc múlva megtaláljuk a piros háromszöggel és a kék körrel jelzett utak találkozási pontját, melyet egy tábla jelez. A térkép szerint innen már nincs messze a kunyhó a gerincen felfelé vezető úton. Persze a térképet most sem vesszük elő, így csak Doni megérzése alapján megyünk tovább.
3 óra telt el mire elértük az 1510 m magasságban lévő házat. Személy szerint nagyon örülök ennek a ténynek, persze ezzel nem vagyok egyedül. Az út nagyobbik felét megtettük, a szintemelkedés felénél járunk. A földszinten a harmadik, legbelső szobában két férfi, egy nő és két kutya tartózkodik. No és egy tűzhely, amely jól eső meleget ad. Miután megérkezünk a "helyiek" átadják a szárítóköteleket. Leszedik öltözetüket róla, és biztatnak bennünket, hogy szárítsuk ruháinkat. Lassan-lassan kiengedünk. Szép komótosan elkezdünk enni. Előkerülnek a lapos üvegek is, egy-egy apró korty lélekmelegítőnek. A reggeli után először Doni, majd András, végül pedig Ricsi helyezi vízszintesbe magát. Néhány perc pihenő. Az egyik hegyi mentő megkérdezi, hogy az Ünőkőre megyünk-e, melyre igennel válaszolunk. Nem mond semmit, csak különös arcmozdulattal jelzi, hogy nem lesz egyszerű. Indulásunk előtt megad egy telefonszámot, és azt mondja, ha bajba kerülünk, egyetlen szóval jelezzünk neki: help.
A házból kilépve fantasztikus szép látvány fogad. A habos felhők felett vagyunk, mély kék az ég, körülöttünk a fehérbe öltözött hegyek és ragyogó napsütés. Persze ennek ellenére nincs túl meleg. Felkerülnek a símaszkok is, hisz a gerincen a szél ellen jól jöhet. A ház fölötti emelkedő tetejére feljutva jól kirajzolódik a gerincen futó út, és megpillantjuk az aznapra kiválasztott csúcsot is, a Radnai-havasok második legmagasabb csúcsát. Túl közelinek tűnik, de érzékeink becsapnak, mert a csúcs még innen szűk három óra gyaloglásra van. Kezdetben a hó állapota meglehetősen jó, csak kicsit süppedünk bele. Majd feljebb nehezebb szakaszok is jönnek, amikor hol térdig, hol pedig combig szakadunk be a hóba. Szerencsére ezek a szakaszok nem túl hosszúak. Fentebb a hideg hatására egyre keményebb a hó, egyes helyeken alig lehet lépést rúgni. Néhány szakaszon pedig már egyre nagyobb kiterjedésű firnmezőkre érünk. A hágóvas mégsem kerül elő, mert felváltva követik egymást a mély hóban való taposás és a firnen való járás. A túrabot segítségével viszonylag biztonságosan lehet közlekedni vas nélkül is. A gerinc egy-egy kúpján rövid pihenőket tartunk, egy kis tea, narancs elfogyasztása és egy-két kép készítése erejéig. Az út nagy rész szélmentes, csak néhány helyen erősödik fel a szél. Ezeken a helyeken viszont meglehetősen hideg van.
Az idő elteltével a felhők is lassan emelkedni kezdenek, de mi gyorsabban haladunk felfelé. Egyre magasabbra érve egyre jobban rálátunk a környező csúcsokra: a tőlünk jobbra futó mellékgerincen lévő Vörös-csúcsra, a balra lévő Korongyosra és a főgerinc csúcsaira, a Lála-csúcsra, a Csicsa-csúcsra, az Ember-tetőre, a Gargaló csúcsra. Az Ünőkő alatti nyeregbe érve a tábla fél órát jelez a feljutásra. Visszafelé tekintve csodálatos a felhő-tengerből kiemelkedő csúcsok látványa, előre pedig már a csúcs csalogat. Zolika megelőz bő 10 perccel. Fent a csúcson metsző hideg van, így mire majdnem én is felérnék már visszafelé tart Ricsivel. Visszafordítom, kérem, hogy jöjjön fel velem még egyszer. Együtt legyünk a csúcson, és ne külön-külön. A jégbe burkolózott fakeresztnél elkészül az első közös téli túránk csúcsfotója. Ezután ünnepélyes pillanat, megkapja Túra Klubunk egyik jelvényét, amit én hordtam idáig. Nagyon büszke vagyok rá, hogy itt van velem. Rövid ideig gyönyörködünk az alattunk elterülő tájban, majd elindulunk lefelé. A csúcs és a nyereg között félúton rövid pihenőt tartunk egy kis sziklán. Néhány szelet csokit megeszünk, egy-két pohár teával átmelegítjük magunkat, és ezután elindulunk. Lefelé menet beérünk a felhőrétegbe, melyben különös fények fogadnak. A felhőn átszűrődő nap látványa különleges volt.
A csúcsról két óra alatt visszatérünk a kunyhóba, melyben egy újabb órát töltünk el. Tovább folytatva utunk a kereszteződésnél a piros háromszöggel jelzett úton indulunk a falu felé. Szinte egyetlen nyomot sem látunk magunk előtt, de Ricsi jól tájékozódik a köd lepte tájon, pedig a jelek meglehetősen ritkán láthatók. Az első esztenánál balra kellene kanyarodni, de mivel ezt nem tesszük meg (nyom, jel és térképmegtekintés hiányában), ezért kicsit hosszabbra nyúlik utunk. Majd visszatérve ehhez a ponthoz a térképet ismét megtanulmányozzuk, és néhány száz méterre megtaláljuk a jelzett utat. Ezután már csak a fenyvesben futó széles utat kell követnünk. Ezen derül ki, hogy hajnalban letértünk a jelzett útról. Mellesleg az esztenánál hajnalban sem lett volna egyszerű megtalálni a helyes utat, mert se nyom, se jel nem segített volna a sötétben. Lentebb az Ördög-szoros megfagyott vízeséseiben, jégoszlopaiban gyönyörködünk, amit hajnalban nem láthattunk. Indulásunk után 12 órával (2 óra pihenővel) visszatérünk szállásunkra, és este jókedvűen meséljük élményeinket a lányoknak.
