Esélyünk sincs feljutni a Hochalmspitze-re
Reggel 5-kor csörög az óra, lenyomom. Nincs nagy mocorgás a szobában. Kinyitom az ablakot, intenzíven esik az eső. Indulásunk elhalasztva. Igaz, nem sok esélye van, hogy elálljon, de azért megállapodunk: egy óra múlva egy újabb esélyt adunk magunknak. Zsolti felhúzza hatra az órát, és azon nyomban álomba szenderedek. Az újabb csörgésre automatikusan az ablakhoz megyek, kinyitom. Ugyanúgy szakad, mint az előbb. Ezzel el is dőlt, hogy ma nem jutunk fel a Hochalmspitzére. Tovább alszunk.
Valamikor 8 és 9 óra körül ébredünk, mindenki kipihente magát - igaz még hegymászó szempontból nem sok mindent, egészen pontosan semmit sem csináltunk. Kint gomolyognak a felhők, de már nem esik. Nyugodtan megreggelizünk. 10 óra körül kimegyünk a házból egy kicsit szellőzni, nincs túl jó idő. Majd elhatározzuk, hogy hasznosan töltjük a napot: a ház felett gyakoroljuk a mentési műveleteket. Igaz, nincs gleccser, de mégis több ez, mint a semmi. Mire mindenki végrehajtja a műveletsort, kora délután van.
Az idő eléggé változékony, de süt a nap is. Akkor pedig mozgjunk egy kicsit! A ház meletti tábla szerint a Winterleitenkopf 45 percre elérhető. Kitűzzük célpontként. Miközben haladunk felfelé a Hochalmspitze csúcsa is ki-kibukkan. A csúcs körül fehér felhőpamacsok úszkálnak, miközben mögötte kék az ég. Ha talán 10 körül elindulunk, akkor most lettünk volna fent (a leírások alapján a háztól a csúcs 4-5 óra). Persze esőben ez az út meglehetősen veszélyessé válhat, így mégis megerősítem magam, helyes döntést hoztunk, hogy nem indultunk el. Az időjárás óráról-órára, percről-percre változik. Ahogyan elérjük a Winterleitenkopf tetejét, gyönyörűen kirajzolódik a Zsigmondykopfra vezető út, a III-as erősségű Winterleitengrat. A következő orom csábítóan közel van, elhatározzuk, hogy felmászunk rá. Eleinte füves területen haladunk (immár jelzés nélkül) a gerincen. Majd egy letörést jobbról kerülve haladunk tovább. Felfelé emelkedve stabil kőzeten mászunk (kb. I-es erősségben). Néhány teljesen új nittet is látunk. Egy ponton egy kritikusabb ponthoz érkezünk (pár méternyi kb. II-es erősségű fellépés). Már csak hárman haladunk tovább - Ricsi, Zsolti és én. Felkapaszkodunk, és szintben kb. 100-150 m-rel a Winterleitenkopf felett vagyunk. Belenézünk a tovább vezető útba, gyönyörű gerinctúrának tűnik, de tudjuk: nekünk ennyi volt a mai napból. Egyrészt nem túl kedvező az idő, másrészt nincs itt a felszerelésünk, harmadrészt már csak hárman vagyunk. Mire visszaérünk a Winterleiten csúcsára a Hochalmspitze is és a környező csúcsok is felhőbe burkolóznak. No, igen. Sajnos olyan idő van, mint amit jeleztek.
A terv szerint holnap reggel visszamennénk a kocsihoz, és tovább utaznánk. De megállapodunk, hogy reggel 5-kor felkelünk, és ha nem esik az eső, akkor elindulunk a csúcs felé. Reménykedve fekszünk le, talán holnap ott állunk az Ankogel-csoport legmagasabb pontján, a Hochalmspitzén.
A Hochalmspitze helyett ma csak a Winterleitenkopfra jutunk
