Detmolder steig

Ausztria, Magas-Tauern

Talán ma sikerül feljutni a Hochalmspitze-re

Reggel 5-kor ismét csörög az óra. Kinézek az ablakon, nem esik az eső. Irány a hegy! Mindenünk össze van pakolva, így viszonylag gyorsan menetkész állapotba kerülünk. Kint még sötét van, de nincs hideg. Viszont rajtunk kívül senki sem mozgolódik a házban, igaz ma már nincsenek is sokan. A fejlámpák fényénél indulunk el, az út elejét ismerjük. A jelzések jól követhetők, a kereszteződésekben a táblák mutatják az irányokat. Kezd világosodni, de a csúcsokon még sötét felhők ülnek, nem túl biztató. Többször keresztezzük a vízfolyásokat, lassan emelkedik az út. Jól haladunk, de az idő nem javul. Ráadásul ki-kibukkan egy-két csúcs, és mintha havas lenne, pedig még tegnap nem volt. Nem tudom eldönteni, hogy valóban hó vagy csak köd, még nincs világos. Aztán egyre jobban látszik: a Säulecket és a Zsigmondykopfot is hó borítja.

Ez bő óra múlva leállunk reggelizni. Kicsit csöpörög az eső, és fúj a szél is. De mintha a völgy felől világosodna. Tőlünk nyugatra viszont egybefüggő felhőréteg takarja a gerinc csúcsait. Néhol kibukkan a kék ég is, de csak nagyon rövid időre. Nem sokat időzünk, mert nincs túl jó idő. A következő kereszteződénél (Winkelscharte, Schneewinkelspitze) még adunk egy esélyt magunknak. Elhatározzuk, hogy a nyeregig felmegyünk, és majd ott döntünk.

Két és fél óra múlva ott állunk a Winkelschartéban, lenyűgöző a Winkelspitze fala. Felnézünk a célunk felé, a tegnap még száraz gerinc (Detmolder grat) mára havas lett. No és, az időjárás szinte semmit sem változott: szinte minden felől sötét, vastag felhőréteg hömpölyög felénk. Eldőlt: a Hochalmspitzére ma sem fogunk feljutni. De ha már itt vagyunk, használjuk ki a lehetőségeket! Elindulunk a Säuleck felé vezető, Detmolder steigen. A havas gerincen úgy döntök, hogy vegyük fel a sisakot (hágóvasra nincs szükség, mert puha a hó). Szép út, tetszik is, csak hát nem arra vezet, amerre menni akartam. De az időjárás nagy úr, és jobb alázatosnak lenni a heggyel szemben. Kb. egy másfél óra múlva eljutunk a Schneewinkelspitze alatti nyeregbe. Nincs messze a csúcs, igaz innen még csak az előcsúcs látszik. De délről szinte percről perce közeledik felénk az eső, jól kivehető, ahogyan szakad. Nekem nincs kedvem ehhez a csúcshoz ilyen időben. Sokszor voltam már ilyen sport jellegű útban, amikor felérek a csúcsra és semmit sem látok. Az sem izgat, hogy hány méteres a hegy, így aztán én nem kardoskodom a csúcsra jutásra. Zsolti és Gabi (aki most lépné át a 3000-es határt) szeretne felmenni. Megállapodunk, hogy ketten felmennek, mi pedig elindulunk a ház felé.

Nem sietünk lefelé, kényelmes tempóban haladunk a ház felé. Az egész úton két emberrel találkoztunk, egy belga fiúval és édesanyjával. Az Arthur-von-Schmid-Hausba igyekeztek, de nem a legrövidebb úton a Mallnitzer Scharten, hanem a Säulecken keresztül. Felszerelésükön végigtekintve, megpróbáltam nekik elmagyarázni, hogy fent havas sziklán kell haladniuk, ráadásul elég rossz időjárási viszonyok vannak (éppen akkor kezdett el esni a jeges dara), szerintem bölcsebb dolog lenne mégis csak a nyerget választani. Majd megszaporáztuk mi is lépéseinket. Lejjebb érve viszont már nem a havas dara, hanem az esőcseppek kopogtak a fejünkön. Két óra múlva ismét ázottan érkeztünk a házba, két nap alatt másodjára.

A Hochalmspitze helyett ma csak a Detmolder steigen túráztunk

De fél óra múlva kisütött a nap, és a kék éggel a háttérben kibukkant a Hochalmspitze csúcskeresztje is. Aztán megérkeztek Zsoltiék is, és leültünk a ház elé falatozgatni. Ma itt már nincs sok dolgunk, csak le kell menni a parkolóba. Búcsúzóul a háztól nem messze egy pár havasi gyopárra bukkantam. A lefelé menet végig sütött a nap, mintha incselkedni akarna velünk a hegy. Ezen a pár napon nem volt kegyes hozzánk az időjárás, de hát ezt is jósolták. A parkoló melletti patakban megmosdottunk, így megtisztulva kezdődhetett a túra második felvonása. Néhány száz kilométerrel odébb, Bolzanotól nem messze, egy bájos település, Ora kempingében álltunk meg. Elfogyasztottuk a Ricsi felügyelete alatt készült remekművet, és közben szomjas torkunkat finom borokkal öblögettük.

A Magas-Tauern Ankogel-csoportjában nem sok mindent sikerült most teljesítenünk. Szép kihívásokat hagytunk itt (melyek közül talán majd néhányat teljesítünk):

  • a Hochalmspitze keresztezését fel a Deltmolder graton, le a Steinerne Mandln-on
  • a Säuleckre való feljutást egy szép, izmos mászást ígérő úton, a déli gerincen haladó, csak drótkötéllel biztosított klettersteig úton,
  • a Zsigmondkopf csúcsára való megérkezést a Winterleitengrat bejárásával
  • a Fallbach-vízesés mentén haladó klettersteig utat

Az út albuma