Fekete-hegy / Dealul Negru

Románia, Máramarosi-havasok

A Sárkány helyett a Fekete-hegy

4 órakor csörgött az óra, kissé nehezebb volt felkelni, mint előző nap. A reggeli készülődés, reggelizés, előkészületek jobban elhúzódtak, mint az előző nap, mivel még mindent össze is kellett pakolni, terv szerint szállásunkra nem térünk vissza.

6 óra körül indultunk el a Medve Panziótól és egy szűk fél óra múlva már a Borsai-hágóban parkolt a kocsi. A látótávolság minimális, egybefüggő felhőréteg felettünk, hó az van bőven, mindezt pedig még a csípős hideg, -13 °C tetézi. Néhány társunk pszichéjét rongyolja is ez, a kocsiból való kiszállás után felvetik a hazafelé való indulás lehetőségét, mivel értelmetlennek látják, hogy elinduljunk a hegy felé. De a közös döntés alapján mégis csak elindulunk. A kötél elosztásában próbálok igazságosan dönteni. A sofőröket ki akarjuk kímélni, mivel nekik lesz még elég dolguk hazavezetni, ezért ketten maradunk, akik még nem vittük. Mivel a hótalp rajtam van, ezért berakom a zsákba, hogy majd a hegy tetején megkaphassa Dici is.

...a beszámoló további része sajnos hiányzik...

Addig is, amíg a beszámoló további része és a képválogatás elkészül - kattins a képre!

A Radnai-havasok északi oldala a Fekete-hegyről (1818 m)

A bejárt útvonal