A hétvége fő programja
Hajnalban 4-kor szólt az ébresztő. Nem éreztem magam fáradtnak, 7-8 órát sikerült - néhány éjszakai felébredéssel - aludnom. A szokásos menetrend szerint zajlott a reggel. Mivel este még több ruhadarabunk is vizes volt, így reggel kellett összepakolnunk. Háromnegyed ötre már mindennel kész voltam (egy reggelizéssel is), így a ház előtt gyönyörködtem az igen szép panorámában.
Terv szerint ötkor indultunk, pillanatok alatt gyorsan vesztettük a szintet. Jó tempóban haladtunk célunk felé. Az idő az előrejelzéseknek megfelelően tökéletes volt. Szűk fél óra alatt elértük a Luckete Mauert, ahol a legenda szerint az ördög a földbe csapódott. Majd néhány perc múlva a megélhettük a hajnali "csodát", az alpenglow-t. A Gesäuse óriásait először rózsaszínűre, majd sárgára festette a felkelő nap. A gerincre kiérve pedig a napfelkelte bűvölt el bennünket. Majd ismét visszatértünk a gerinc, illetve a Tieflimauer bal oldalára. A klettersteig út (Teufelsteig) beszállója után hullámvasútszerűn vezetett utunk. 6:45 körül ismét elértük a gerincet, a Tieflimauer nyugati oldalánál. Innen igen impozánsan nézett ki a mai napra kiszemelt csúcsunk, a Kleiner Buchstein is. Jól látszott az útvonal, amely a gerincen való "hintázás" után a Kl. Buchstein lábánál halad tovább. Vagyis vár még ránk bőven szintvesztés is és emelkedés is. Szűk fél óra múlva elértük a gerinc azon pontjára, ahol tetemes szintet kellett vesztenünk. A gerincről lemászva egy kisebb hómezőhöz érkeztünk, ahol annyira nem volt egyszerű az átkelés. Észnél kellett lenni, hogy a viszonylag keményre fagyott havon ne hibázzunk. Egy véletlen kicsúszás esetén igen gyorsan veszthettük volna a szinteket. Majd ismét egy sziklás rész, illetve ismét egy hómező következett. A hómező a lejtése miatt nem esett igazán jól, nem haladtam gyorsan, a traverzhez szabályosan megrúgtam a lépéseket, ezzel megkönnyítvén az utánam haladók dolgát. A Mühlbachból feljövő út kereszteződésében megpihentünk egy kicsit. Étkeztünk, illetve könnyítettünk felszereléseinken. Két zsákba bepakoltunk a négyünk felszerelését, a másik két zsákot pedig elrejtettük a törpefenyvesben. Innen szép egyenletes emelkedésű úton értük el - indulás után négy és fél óra múlva - a Buchstein normál útjához vezető ösvényt. Innen megnyílt a táj nyugat felé. A párás levegőben halványan kivehető volt a Dachstein tömbje is.
Rövid pihenő után gyorsan elértük az ÉNY-i fal beszállópontját, ahol felvettük a sisakot. Megszűnt a jól ismert piros-fehér-piros turistajelzés, és a további útban sűrűn elhelyezett piros pöttyök segítették a tájékozódást. Az út első szakasza (érzésem szerint pszichésen mindenképp a legnehezebb része, főleg az alattunk tátongó mélység miatt) egy kb 10 m-es, II-es erősségű repedés volt. Viszonylag jó fogások és lépések voltak. Egyetlen helyen volt egy elgondolkodtató rész, ahol nem igazán volt érdemes arra gondolni, hogy mi történik, ha rosszul fog-lép az ember fia. Persze mint kiderült, mind a négyünknek átvillant ez az agyán, de gyorsan elhessegettük a gondolatot, és csak a feladatra koncentráltunk. A repedés után egy fúrt nitt volt található. Ezután egy I-es járóterep következett, kissé törmelékes kőzeten, így továbbra is figyelni kellett minden lépésnél. Ezen a szakaszon két nehezebb rész volt. Az egyik abból adódott, hogy az úton jelentős mennyiségű (egyébként máshol nem található) hó állta utunk, így ez egy kissé nehezebb felmászást igényelt. Majd feljebb egy rövid traverz (minimális fogással és lépéssel). Ezután ismét egy ~10 méteres, II-es erősségű repedés következett, aminek a bal oldalán mászva könnyebb volt az előzőnél. Ezt követően tovább haladtunk felfelé a sziklán, majd elhagyva egy két pontos standot + fúrt nittet felértünk a csúcs három ormának gerincéhez. A túl oldalra átmászva már csak egy néhány méteres II-es fal választott el utunk végétől. Itt is csak egyetlen mozdulat volt, amire igazán oda kellett figyelni, és így egy fél óra alatt, fél 11-kor már ott ült a csapat az 1985 m magas ÉK-i ormon, a csúcskeresztnél. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy ezen a napon - no és valószínű így mindörökre - a főcsúcs megmászása elmarad. Se én, se Sanyi nem vállaltuk be az 1990 m-es főcsúcs megmászását elölbe, alpesi körülmények között. Az idő tökéletes volt, de jómagam nem éreztem magamban pszichésen annyi erőt, hogy elinduljak az ÉK-i csorbából 10 m-re kiemelkedő toronyra. Így aztán itt fogyasztottuk el a csúcscsokit.
Kleiner Buchstein
Bő fél óra múlva, elindultunk lefelé. Ugyanolyan - ha nem nagyobb - odafigyeléssel másztunk ugyanazon az úton, ahol feljöttünk. A mászóút elején lévő első szakaszt Sanyi biztosításával másztuk ki, így igazán egyszerű volt. A biztosítás miatt a lefelé jövet hosszabbra sikerült, közel 50 perc volt, míg mind a négyen a beszállópontnál voltunk. Visszatérve a turistaútra levettük a felszereléseket, ettünk egy keveset és 1 óra körül elindultunk lefelé. A falu felé vezető út igen szép volt, de még 1200 m-rel magasabban voltunk, mint ahol a kocsink állt. Rengeteg virág (tárnics, madárfészek kosbor, sisakvirág, boldogasszony papucsa...) tette még szebbé az erdőt.
Már régóta szerettem volna élőben látni és most megadatott:
Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus)
Pár perccel fél 4 után értünk a Schnabl fogadóhoz. Nagy szomorúságunkra zárva találtuk. Innen Gabi és Sanyi már zsák nélkül mentek el a kocsiért, mi pedig addig Zsoltival a csomagokat őrizvén átöltöztünk, ettünk és beszélgettünk. Mikor visszaértek a fiúk a kocsival, a tulajdonos is megjelent, és ha nem is a fogadóban, de nagy örömünkre még is kiszolgált bennünket. A csomagok elrendezése után öt órakor indultunk hazafelé. Budapesten még Bandit felvéve, jómagam háromnegyed egyre értem haza. Ezúton is hálás köszönet Gabinak a kitartó munkájáért, hogy épségben hazahozott bennünket.
