Liptó két leglátogatottabb völgyének bejárása – még téli körülmények között
A mai napra igen szeles időt jeleztek, ezért a Kócs-hegység szurdokait vettük célpontba. Kiindulópontunk a szállásunktól közel 40 km-re lévő Prószék (Prosiek) település volt. A falu északi végén lévő parkolóba háromnegyed 10 előtt néhány perccel meg is érkeztünk. Utazás közben láttuk, hogy a Nyugati-Tátra ormai és az Öreg-Kócs is havasak voltak. De az kissé meglepett, hogy 600 m-en is hófoltok voltak. A kék ég és a napsütés viszont bizakodóvá tett bennünket.
Néhány perc múlva már a Prószéki-szurdokvölgy (Prosiecká dolina) bejáratánál voltunk, ahol már, ha nem is mély, de azért hóban gyalogoltunk. Ezt a tényt azonban a völgy impozáns bejárata feledtette velünk. Majd az út sziklás terepen folytatódott. Egy helyen az utat fedő hóréteg tette próbára bátorságunkat. A szikláról egy hónyelv a patak fölé húzódott, amiről csak annyit láttunk, hogy a vége igen elkeskenyedik. Mivel más megoldás nem adódott, ezért bizakodtam, hogy csak meg fog tartani, és nem szakadok be a patakba. Szerencsém volt. Ezután még egy kissé havas-jeges sziklás szakasz következett, és túl is jutottunk a nehezén – legalább is ekkor ezt gondoltam. Ezután enyhén emelkedő erdei út következett, egyre mélyebb hóval. A völgy egyre jobban kiszélesedett, kiértünk a Polhora tisztásra. Itt már fél méteres hó volt, aminek az állapota, hogy finoman fejezzem ki magam: nem volt a legjobb. A vizes hóban való gyaloglás egyrészt türelmünket és kitartásunkat tette próbára, másrészt pedig bakancsainkat. A völgy felső részén nem voltunk eléggé figyelmesek, ezért letértünk a jelzett útról. Ezt akkor nem vettük észre, mert néhány méter után egy rövid ebédszünetet iktattunk be az útról kissé feljebb kapaszkodva a hómentes hegyoldalra. Majd továbbhaladva egy idő után feltűnt, hogy rég óta nem láttunk jeleket. Bevállaltam, hogy elindulok visszafelé és megkeresem az utolsó jelzést. Addig a többiek megpróbáltak a nyomok után haladni. Néhány perc után megtaláltam a helyes utat, míg a többiek egy vízesésre találtak, nyilván ezért haladtak erre előttünk a nyomok. A jelzett útra visszatérve a völgy látványos szakaszához jutottunk. A magas falak között lévő út néhány méteresre szűkült össze. Egy helyen pedig egy létra tette lehetővé a feljutást. Ezután ismét megszelídült a táj, és kiértünk a Svorad nevű tisztásra.
Innen a nyomok Veľké Borové település felé vezettek. Minden rendben is lett volna, ha a hó valamivel jobb lett volna. Az, hogy minden második, harmadik lépésnél beszakadt, még el is ment volna. De az, hogy olyan volt, mintha egy patakban gázoltunk volna, igen csak lélekromboló volt. Egyébként a táj gyönyörű. Hátunk mögött felbukkant a Kis-Fátra (Stoh és a Nagy-Rozsutec), előttünk a Nyugati-Tátra havas csúcsai, jobbról pedig a tegnapi havazástól „porcukros†ProseÄne. A kereszthez érve rövid pihenőt rendeltünk el. Itt Sanyi a visszaforduláson gondolkodott, de az, hogy a következő völgy alján lévő falu már közelebb volt, meggyőzte, így tovább jöttek ezen az úton. A falut elérve egy kis megkönnyebbülés volt a „száraz†úton menni, de ez nem tartott sokáig. Az igazi próba csak most jött: a több mint fél méteres latyakos hóban való haladás. De egyszer csak vége lett ennek is. Beértünk az erdőbe, ahol szerencsénkre sokkal jobb körülmények fogadtak. Miután jobbról becsatlakozott az 1372 m magas ProseÄne csúcsáról érkező zöld jelzés, megváltozott a táj, ismét sziklák vettek körül bennünket. Egy helyen rövid kitérővel megnézhettük a Raztoka-vízesést (Ráztocký Vodopád) is.
Majd tovább haladva elértünk a Kvacsani-völgy (KvaÄianska dolina) felső részéhez, Oblazy-hoz. Itt találhatók a 19. század elején épült vízimalmok. A felső malmot (GejdoÅ¡ovský) Sviniaky falu építette. 1920-tól a GejdoÅ¡ házaspár lakott benne életük végéig. Az alsó malmot (BrunÄiakovský) Veľké Borové falu építette. 1931-ben vette meg a falutól BrunÄiak Ferencz. Ennek két kereke van, amelyek nemcsak a malom berendezését hajtották, hanem egy öreg típusú fafűrészt is. Miután ezt belülről is megtekintettük, felkapaszkodtunk a piros jelzéshez. Innen egy széles út vezet le a KvaÄany településig. Az út elején egy sziklaoromról szép kilátás lett volna a völgyre, de mivel az eléggé jeges volt, ezért nem vállaltam be, hogy kimásszak rá teljesen. Az út további része szép volt, de az első völgyhöz képest nem volt annyira látványos. Még javában világos volt, amikor beértünk a településre. Elvileg innen a 4,5 km-es (200 szintemelkedésű) úton visszamehettünk volna a sárga jelzésen autóinkhoz, de helyette egy egyszerűbb megoldást választottunk. A kocsmában megállapodtunk egy helyi lakossal, hogy vigyen át bennünket a kiindulópontunkra, amit 10 euro fejében meg is tett. Amíg mi visszatértünk ide, a csapat többi része szomjukat oltotta a helyi specialitásokkal.
Szállásunk felé haladva még megálltunk a Liptói-víztározó mellett, ahonnan szép kilátás nyílt a Nyugati- és az Alacsony-Tátrára. Mire pedig hazaértünk be is sötétedett.
Hazafelé megállunk megcsodálni a Nyugati-Tátra havas ormait
A bejárt útvonal
