Austria Steig

Ausztria, Hohe Wand

Egy olyan út, amit egyszer bőven elég választani

Ismét a ZF úton indultunk lefelé, hogy a 100 méteres, 3 kötélhosszas (3, 4, 3+) Austria Steig utat járjuk végig. Az előzőekhez képest még egy okunk volt rá: ez előbb letértünk róla.

A beszállást már nem kellett keresni. Gyorsan beszereltünk, immáron már nyugodt körülmények között egyedül. Az első hossz már ismerős volt, most a kalauz szerint egybe másztam ki, egy nitt kihagyásával kihosszabbítva. A fánál standoltam, majd felbiztosítottam Sanyit. Ezután cseréltünk, a következő hosszra Sanyi vállalkozott. Elindult a kémény felé, és néhány méter után észrevett egy szeget, ami a fától nem látszott. Ezután már rajzolódott az út a vörös kőzet alatti párkányon. Egy ponton egy ügyesebb lépés, és már ott is volt a következő standban. Majd miután én is felértem, ismét Sanyi ment tovább. A kémény megközelítése egyszerű volt, ebben a hosszban volt az útkönyv is. Ezután jött az út technikásabb része. Az igen szűk, ~45°-ban emelkedő kéményben nem voltak túl jó fogások, lépések, de kisebb-nagyobb ügyeskedéssel megoldottuk ezt is. Rájöttünk, hogy ezt még lehetne majd itthon gyakorolni a mászóiskolákban.

Az utat egyébként gyorsabban teljesítettük, mint amennyit a kalauz ír rá, 1 óra 20 perc alatt sikerült végig menni rajta. Összességében ez a szép, könnyű út jó befejezése volt a napnak. Így négy óra előtt végig nyúltunk a napsütésben, és megelégedve a napi mászásunkkal pihentünk a füvön.

A mai nap először mentünk le teljesen a ZF úton, ami a parkolóig közel egy órát vett igénybe. Nem igazán tetszetős az út közepe-alja, az egész hegyoldal mozgó kövekből áll. Sose lehet tudni, mikor indít el valaki felettünk egy-egy kőomlást, ezért ahogyan lehetett, próbáltuk minél hamarabb elhagyni a terepet.

A parkolóban legurult a torkomon egy korsó sör, és elindultunk Kaiserbrunn felé. Megérkezve a parkolóba elég nagy tömeg fogadott, alig tudtunk leparkolni. Körbejártuk a terepet, de nem találtuk se Tündiéket, se Csosziékat. SMS, telefonok. Dáviddal beszélvén kiderült, hogy még az utolsó hosszban vannak, és legalább még egy óra kell mire visszaérnek. Csosziékat nem értük el, így aztán elindultunk a pernitzi kemping felé. Menetközben a hegyek között szakadt az eső, de mire a elhagytuk a Raxot kisütött a nap, és még napsütésben érkeztünk meg a kempingbe, amely szinte üres volt. Kifizettük a két napi díjat, fejenként 7,50 euro/nap. Miután Sanyi leállt a kocsival koccintottunk a sikeres napra, majd egy-egy korsó sörrel a kezünkben, hátunkat a kocsinak támasztva beszélgettünk és főztük a vacsorát. Nyugalom és csend vett körül bennünket, minden békés volt. Vacsora után forró vízben megfürödtünk, majd nyugovóra tértünk, hogy másnap újabb kihívások elé nézzünk.