Előzmények
Imi egyik régi terve, hogy télen teliholdkor egy szép tátrai csúcsmászást hajtson végre. Célpontként felvetődött a Fehér-tavi-csúcs is és a Markazit-torony is. A Fehér-tavival nekem fenntartásaim voltak, de a Markazitra régóta szeretnék én is feljutni. Így egy hónappal ezelőtt megbeszéltük ezt az időpontot. Január közepén 10 napig 3-as volt a lavinafokozat. Megállapodásunk alapján abban maradtunk, hogy csak akkor indulunk, ha előző héten vasárnapig lemegy 2-esre, és ott is marad. Ez így is történt, de a hét elején még havazott, a jelentések szerint 0-20 cm és 3-10 cm hó hullott. Igaz, hogy ez jelentős, de a hegyimentők még sem változtatták 3-asra, ami biztató volt. Emelett a Weather Online hétvégére újab havazást ígért, nagy szelet és 0 óra napsütést, míg a SHMU és a hegyimentők lapja napsütést és minimális szelet. Ezen információk ismeretében csütörtök délelőtt össze is állt a négyfős csapat, akik bevállalták ezt a nem teljesen egyértelmű, de azért sikerrel is kecsegtető helyzetet.
Pénteken fél öt felé elhagytuk a várost. Az időjárás miatt Kassa felé mentünk. Igaz ez hosszabb és drágább is, de biztonságosabb téli körülmányek között. A döntés bölcsnek bizonyult, mert még az autópálya sem volt hómentes. Kicsit több, mint négy óra alatt már Milosnál voltunk. Összeütöttem egy gyors vacsit, közben pedig összepakoltunk másnapra. A pestot-sajtos makaróni elfogyasztása után fél 11 körül el is aludtunk. Az ébresztőt 3-ra állítottuk be.
Amikor markazitból vörös lett
Reggel háromnegyed háromkor felébredtem. Mivel arra a kis időre már úgy sem tudtam volna visszaaludni, így elkezdtem a szokásos reggeli tevékenységemet. A többiek is felkeltek, jóízűen megreggeliztünk, tettünk-vettünk, és tervhez képest pár perc csúszással, 4:10-kor elindultunk Ótátrafüredre.
Az indulófotó fél 5-kor készült el. Tarajkára a szánkópályán mentünk fel. Az úton a hó kemény volt, de nem csúszott. A 40 perces résztávot egy perc megálló követte, és folytattuk utunk. A továbbra is jól taposott úton jutottunk el a Zamkovskeho menedékházig. Az 1:55-ös nyári szintidőhöz képest 1:30 alatt voltunk itt. Az erdő gyönyörű volt sötétben is. A fákat, bokrokat a friss hó borította. A Téry ház felé fordulva már jóval keskenyebb volt a taposott nyom, de azért még volt. Az emelkedőt most szinte észre sem vettem.
A karók sajnos még nem a téli útvonalat jelezték, egészen a tófalig a nyári úton helyezték el őket. Mi is ezeket követtük a sötétben. A tófal környékén kezdett világosodni, de innen már se nyom, se a karó nem volt. Alaposan megnézve már láttuk, hogy a nyomok a téli úton is vannak, de karók csak a felső régióban voltak. Mivel a hó jól tartott, így elkezdtünk feltváltva taposni felfelé a Sárga-fal irányába. Az aljához érve romlott a hó minősége, viszont hótalpainknak jó hasznát vettük. Habár még itt is van emelkedő, de annak szöge éppen a határt súrolta a hótalpakkal való biztonságos járásnak. A házhoz kicsit több mint négy óra alatt értünk fel, ahol háromnegyed órát töltöttünk étkezéssel és pihenéssel.
A tófal alatti nyári út télen nem biztonságos
Nagy meglepetésünkre a ház teljesen üres. Annak ellenére, hogy már két napja ragyogó napsütéses idő volt, a ház fölött mozgásnak nyomát sem láttuk. Számomra ez nem volt túl jó jel. De ettől függetlenül felvettük hótalpainkat és indultunk tovább. Eddig folyamatos hószállingózásban jöttünk, de felhőkből lassan kezdtek felsejleni a körülöttünk lévő csúcsok. Nem a normál utat követtük, hanem egy hosszabb, némileg több szintet tartalmazó, kedvezőbb útvonalon jutottunk el a Kis-nyereg-hágó-völgyecskébe.
Ekkorra már ragyogó jó időnk lett, kék volt az ég, és sütött a nap, csodálatosak voltak az ismerős csúcsok, gerincek. Mindez egyrészről jó is volt, de az eredeti tervünknek megfelelő, szemben lévő nyerget is sütötte a nap, ami viszont már nem annyira kedvező. Főleg, hogy fél 11 körül értünk a Vörös-torony-hágó alá. Az utolsó szakasz megtételéhez a nyári szintidő duplája kellett. Innen a nyereg még alsó hangon egy órára van, de valószínű a mostani hóhelyzet miatt több is lenne. Onnan pedig Gyula bácsi leírása alapján egy újabb óra (nyári szintidő) a csúcs, amlyre valószínű szintén több kellene most. Mivel délután fél kettőre gondoltam a visszafordulás idejét, akár hol is vagyunk, ezért úgy nézett ki, hogy kicsi esély van a feljutásra. Továbbá nem tartottam biztonságosnak a 2-3 óra közötti lejövetelt a nyeregből, ezért felvettem néhány újabb alternatívát. A mellettünk lévő Vörös-torony-hágóba vezető út teljesen árnyékban volt, így elérhető, teljesíthető célpont lett. Ráadásul akár még feljuthatunk a Vörös-toronyra is - habár a hágóból az út szintén napsütötte. Illetve eljátszottunk azzal a gondolattal is, hogy visszafelé menet megkérdezzük a házban, hogy tudnának-e szállást adni. Így akár másnap korán reggel megpróbálhatnánk a Markazitot. Érveim meggyőzték a fiúkat, így célpontot váltottunk.
Egy darabig még nem vettük le a hótalpakat, jól tudtunk velük haladni. Majd ahogyan egyre meredekebbé vált a terep, megállítottam a csapatot és átváltottunk hágóvasra. Kezdetben a hó jó minőségű volt, jól lehetett a lépéseket rúgni és a csákány is jól tartott. Feljebb egy rövid szakaszon firnre váltott. Még feljebb viszont porhó lett belőle, derékig süppedtünk a hóban. A nyereghez közeledve, ott ahol az ketté válik, a bal oldali ágán folytattuk utunk. Igaz tudtuk, hogy a Vörös-torony a nyeregtől jobbra helyezkedik el, de ez biztonságosabbnak tűnt, illetve abban bíztam, hogy a túl oldalán leereszkedhetünk. Kicsit több, mint hét óra mászás után mindannyian elértük a Vörös-torony-nyerget. Azonban nem a szokásos északnyugati résben voltunk, hanem a délkeleti nyílásában, a Vörös-torony-résben. A két rést elválasztotta a Kis-Majunke-torony, amely biztosítási pont hiányában elvágta a továbbhaladás lehetőségét. A Nagy-tarpataki-völgy felé esélyünk sem volt továbbhaladni. Egyetlen lehetőség, hogy visszamegyünk az elágazási pontig, és a másik úton feltaposunk. Azonban ezt nem javasoltam, mert ekkor ismét időzavarba kerülnénk. Így ez lett túránk legtávolabbi pontja, egyébként pazar kilátással mindenfelé.
Kilátás a Vörös-tavi-résből
Rövid pihenés (~15 perc) után elindultunk visszafelé óvatosan. A hó állapota semmit sem változott, jól tartott - köszönhetően a fekvésének. Az elágazási ponthoz visszaérve átváltottunk hótalpakra, és egészen a házig azzal haladtunk. Egyetlen sítúrázó jött velünk szembe, ő a Rabló-házba ment, rajta kívül senki nem mozgott ezen a részen. A háznál pár perces pihenő után folyattuk utunk, hogy minél kevesebbet kelljen sötétben haladni. A fent alvást már menetközben elvetettük, mivel Gabi bakancsa megadta magát. A házig napközben már többen mozogtak, így lefelé már a téli úton mentünk. Lefelé kissé belassultam, kissé eléheztem és ez megtette hatását. Mindezek ellenére még Tarajkánál is világos volt, csak egy szűk negyedórát kellett sötétben haladnunk.
Szűk 13 óra után ismét a kocsinál voltunk. Imi a sikeres túra örömére meghívott bennünket egy levesre és egy korsó sörre, amit ezúton is köszönünk neki. Miután túl estünk ezen a napirendi ponton is, visszagurultunk a szállásra. Fürdés után pedig 7 körül már mindenki felvette a vízszintes pozíciót. Az előző napi kialvatlanság, a több mint 20 km és ~1600 m szintemelkedés megtette hatását. Nyolc óra körül pedig már mindannyian aludtunk annak tudatában, hogy másnap egy szép lengyelországi levezető túrán veszünk részt, amelyhez egy hat órás ébresztőt társítottam.
