Az első Hohe Wandos utunk ismétlése
Már több hónapja tervben volt, hogy a május 1-jei hosszú hétvégét többkötélhosszas mászásokkal töltjük el. Néhány hete Andrisékkal egyeztetve megállapodunk, hogy együtt megyünk, két parti meg van, kocsi tele. Indulás előtt közel több nappal már sűrűn nézzük az előrejelzéseket, melyek igen lehangolók voltak, egész hétvégére esőt jósolnak, már kezdünk lemondani az indulásról. Az utolsó pillanatban javuló tendencia, így aztán megszületik a döntés: belevágunk. Szerda este nyolc körül megérkezik Sanyi és Laura, egy óra múlva pedig Andris is - teljes a legénység. Vacsora közben tervezgetjük az utat, lehetőségeket. Sajnos otthonról igen rossz híreket hallok, mely pszichésen eléggé megviselt.
Fél 6 körül ébredünk, viszonylag gyors készülődés, de így is csak fél 7 felé indulunk el. Az út gyorsan telik a beszélgetésekkel, fél 10 felé pedig már ott vagyunk a stollhofi parkolóban. Az autók mennyisége megerősít, amit nyilvánvalóan is tudtunk, bőven vannak mászók a falban. Összeszedjük felszereléseinket, és elindulunk kiválasztott utunk, a Draschgrat beszállópontja felé. A felső ösvényre felérve látjuk, hogy a népszerű utakban másznak és várakoznak a mászók. Utunk túlsó, 4+os variánshoz megyünk, ahol egy magyar pár várakozik. Beállunk a sorba, közben megismerkedünk velük. Az első hosszt én kezdem. Az első részében lévő kulcsrész nem esik túl jól. Az edzetlenség mutatja jeleit, néhány éve ez nem okozott gondot, vagy nem emlékszem rá? No, mindegy. Túljutok rajta, és felérek a hossz végére, ahol már három parti várakozik. Türelmesen várok, majd egy idő múlva csak felbiztosítom Sanyit egy szikla-fa kombós standból. A második hossz az övé, itt szintén a nehezebb variánst választjuk. Felérve Sanyi megtapasztalja, hogy csak egy gyatra biztosító pont van. Itt is várakozásra kényszerülünk, így egy homokórákat keresve csak összeállít egy standot, amely majd jó lesz nekünk. Felérve ismét a nehezebb variáns választjuk, a traverzzel kezdődő hosszat. Ránézésre nem tűnik túl könnyűnek, főleg pszichésen. Végignézem a hosszt, és elindulok. Végül is minden ott van a helyén, csak meg kell találni. Nagyon szép, élvezem. A hossz végén az egy pontos standot kiegészítem kétpontossá egy kötélgyűrűvel, és már jöhet is barátom. Régebben neki nem tetszett ez a hossz, de most mindent megtalál, ügyesen jön. A következő hossz neki jut. A felső részén nem a kijelölt útban ment, jobbra vissza a gerinchez, hanem egy direkt variánssal haladt tovább. Egyébként nem csak én éreztem azt, hogy ez nem egy négyes hossz, hanem ő is. Felérve mellé egy könnyebb szakasz jut nekem a gerincen. Itt jóval rövidebb hosszat mászok, mint ami a topoban van, így ez is megerősít abban, hogy kissé még nehezítettünk az úton. Itt már millióan vagyunk. A Duettsteigen egy tanfolyamos, hármas parti jön fel, kissé lejjebb a Traum standjában vannak, de nyilván az elsőbbség az övék. A gerincen három parti kötele. Itt vannak Gyuriék is, de Márti felajánlja Sanyinak, hogy menjen előre, amit el is fogadunk. Mivel ez számára szinte járóterep, ezért repül felfelé a gerincen. A segédoktató, amikor meglátja el is kiáltja magát: „Húúúh, nézzétek milyen gyorsan halad a bácsi!”. De ő ezt nem zavarja, robog tovább a stand felé. Kiépíti a biztosítást, mehetek én is. A tanfolyamos parti nyomában megyek, könnyű a terep. Ha nem lenne ennyi ember itt, akár élvezhetnénk is. Felérve négy parti van a standban, ismét várakozásra kényszerülünk. Közben hátunk mögül sötét felhők gyülekeznek. Mivel pedig az általunk választott 5+os hosszban is mászik egy parti, ezért kissé türelmetlenül várakozunk. Türelmetlenségünk egyik oka pedig az is lett, hogy a sötét felhőkből megérkezett az égi áldás is. Ázunk a standban, nem tudunk haladni, a szikla pedig vizesedik. Bő negyedóra múlva csendesedik, a parti is elment. Igaz rám jutott volna ez a szakasz, de átadom a jogot Sanyinak, hogy az út legnehezebb részét, immáron vizesen ő mássza ki. Szépen meg is teszi, egybe veszi az utolsó két hosszt, eléri az út végét, rövid időn belül már én is indulhatok. Szerencsémre a napsütötte szikláról gyorsan elpárolog a víz, így nekem már majdnem száraz az út. Kimászom szépen a kulcsrészt, habár nehezebben, mint régebben. Jól eső érzés tölt el, a további rész már tudom nem tartogat nehézséget. Felérve a csúcsra kezet fogunk barátommal, ez volt a legelső út néhány éve, amit elsőként kimásztunk.
Mivel Lauráék még nem érkeztek fel, ezért kényelmesen elhelyezkedünk, és nyugodt beszélgetésbe kezdünk mászótársainkkal. Miután ők tovább álltak, egyedül maradtunk a csúcson. Néhány perc múlva megérkezett egy parti, akik nem fent, hanem még alattunk standoltak. Egy bő negyedóra múlva elhaló hang jön felőlük. Oda megyünk, és a cseh mászó megkérdezi, hogy vajon jól biztosítja-e társát, mert ő már nem tudja. Elmondja, hogy teljesen kezdő, és nem biztos a dolgában. Amikor ránézek a biztosításra, kissé elszörnyülködök. Mondom neki, hogy tartsa erősen, társát leállítom, Sanyi pedig gyorsan beszerel mellé, mert látszik, hogy egyedül ezt már nem tudja megoldani. Amikor felérnek a tetőre megköszönik a segítséget, de a biztosító lány keze még egy negyedóra múlva is reszket. Miután elmentek tovább várunk. A magyar szót meghallva egy Wiener Neustadtban dolgozó pincér csapódik hozzá. Vele is jót beszélgetünk, majd mikor elmegy egy újabb magyar csapat, két anyuka és négy gyermek ül le mellénk. Közben Andris is felé, és jó tanár ember módjára el kezdi oktatni a gyerekeket, akik tátott szájjal hallgatják. Laura megérkezésének mindenki örül, keveset pihenünk, majd elindulunk lefelé. Kissé elvétve a Völlerin felé vezető utat ráadásnak még B-s ferratat (Frauenluckensteig) is beiktatunk a programba, ellentétes irányban, lefelé haladtunk rajta.
