Sátán / Satan

Szlovákia, Magas-Tátra

A Bástya-gerincen II.

Pár perccel múlt dél, amikor elérjük a híres Vörös-kuloár tetejét, a Vörös-meder-csorbát. Felülről benézve nem tűnik annyira félelmetesnek. De a mi utunk egyenesen halad tovább a gerincen, kezdetben járóterepen. Gyula bácsi nem sokat ír a Sátán délkeleti gerincén haladó, a Vörös-meder-csorbából induló I-es erősségű útról:
"A mérsékelten emelkedő gerincen - részben a hátán, részben kissé a Mlinica-völgyi oldalon - fel a Sátán déli ormára (30 p), és erről a tetőélen 10 p alatt az északi oromra."

Először egy könnyű út vezet fel a csorba fölé magasodó púpra, mely fokozatosan átvált sziklás szakasszá. Párhuzamosan haladunk, felszedett kötéllel. Könnyű az út. A púp tetejére felérve hátranézünk a Bástyára, amely innen impozáns látványt nyújt. A púp túloldalán, a Sátán felé először pillantunk meg embereket ezen az úton, hárman vannak. Semmi nincs náluk csak sisak. Elmondásuk szerint a Malom-pataki-völgyből jöttek fel a Sátánra, és innentől kezdve dél felé tartva végighaladnak a gerincen. Az első emberrel beszélgetünk, ő Tatranska Poliankán lakik - nyilván nem most van itt először. Elköszönünk tőlük és folytatjuk utunk kissé a gerinc alatt a Malom-pataki-völgy oldalán. Majd visszamászunk a gerincre, és a következő púpon eszünk egy kicsit. Közben újabb emberek jelennek meg a csúcson, szintén felszerelés nélkül. Kicsit furcsán érzem magam közöttük: hexekkel, ékekkel, expresszekkel, kötélgyűrűkkel, hevederekkel felszerelve. Nyilván ennyi minden nem kellene, de hát nem volt előzetes információnk az út jellegéről. Az étkezés után tovább indulunk. Újabb csapat jön, mindenféle biztosítás nélkül. Először lemászunk egy csorbába, majd nem a füves, törmelékes úton, hanem a kissé időigényesebb, de sokkal szebb úton, a sziklákon keresztül érjük el a déli ormot. Közel egy óra alatt értünk ide a Vörös-meder-csorbából, igaz közben ettünk is. Itt nem sokat időzünk, a gerincen tovább mászunk, és szintidőn belül, 10 perc alatt elérjük az északi ormot is, ahol két mászó tartózkodik, szintén csak egy sisaknyi felszereléssel. Jó időben vagyunk, még csak negyed kettő van. A csúcson közel egy órát időzünk, élvezzük a helyet. Közben újabb cseh túrázok érkeznek a csúcsra.

A téli utunk alkalmával abban a szakadékban jöttünk fel, ami a két orom közé vezet. Akkor is tudtuk, hogy Gyula bácsi nem ezt, hanem a következő szakadékot írta feljöveti útként. Csak januárban, lent a jeges sziklákon veszélyesnek ítéltük az átkelést, ezt a szakadékot viszont bevállalhatónak találtuk. Az ormok közül kiinduló szakadékból úgy tűnt, hogy egy taréjt meg tudunk kerülni, így aztán erre felé vettük az irányt. Vegyesen váltakozott a törmelékes lejtő a füves területekkel, ahol kicsit jobb volt haladni. Összességében viszont egyáltalán nem mondható jónak ez az út, az egész hegy mozgott. A taréjt megkerülve visszahozott a télen bejárt szakadékba. De már az út egyharmadánál voltunk, így haladtunk tovább. A vége felé már jobb volt a kőzet, viszont helyette szinte teljesen sima táblák jöttek viszonylag kevés lépéssel, fogással. Az út legvége pedig letört a padkára. Menetközben a csehek megelőztek bennünket, amit nem bántunk, keressék az utat. A letörésnél viszont belassultak. Ezután egy hátborzongató jelenet következett. Elővették kis hátizsákjukból a kb. 30 m-es feles kötelüket, és egyikük beülő hiányában a hátizsák pántjára kötötte azt. A másik a letörés szélén állva nyakába vette a kötelet. Mi csak dermedten nézzük a jelenetet. Körülnézek, és látom, hogy tőlem néhány méterre ereszkedőstand van kiépítve. Szólok nekik, de semmijük nincs ezen kívül. Megkérnek, hogy biztosítsam le őket. Egy darabig nem tudom mit csináljak. Nálam van felszerelés, le is tudom őket engedni, de átvillan az agyamon, hogy mi van, ha a zsák pántjával történik valami. Aztán pedig az, ha nem segítek nekik, akkor "nyakról" biztosítva engedik le egymást, és ha az alsó megcsúszik, akkor mindketten leesnek. Az látszik rajtuk, vissza nem fognak menni a csúcsra, hogy a "rendes" úton jöjjenek le. Így aztán elveszem a kötél végét, és szabályosan leengedem az egyiket, majd a másikat. Még ma sem tudom helyesen cselekedtem-e. Egyébként nem volt mély a letörés, kb. 3-4 m. Nagyon nagy felelőtlenségnek tartom, hogy így indultak el. Miután mindketten sikeresen lent voltak megkönnyebbültem. Aztán szabályosan leereszkedett Zsolti, majd én is. Ez rabolta az időt, de hát a biztonság a legfontosabb. Innen már csak néhány méter volt hátra, hogy elérjük az Alsó-Zerge-tó fölötti domb után induló padot, amely több szakadékot is keresztez. Összeszedtük a kötelet, és viszonylag gyorsan, negyed ötkor elértük a sárga jelzésű utat. 2:10 percet vett igénybe, hogy leérjünk a csúcsról ide. Itt csak annyit időztünk, míg levettük és elpakoltuk felszeléseinket. Most már tudom, hogyan kellett volna "hivatalosan" lejönnünk: vissza kellett volna menni a déli oromra, majd onnan le a csorbába, és jobbra, a szakadékban vezet a Gyula bácsi által leírt út. Ismét tanultunk.

A turistaúton gyorsan haladunk. Rövidesen elérjük a Felső-Fátyol-tavat, melynek felszíne a szélcsendben szinte mozdulatlan. Szépen tükröződtek benne a gerinc csúcsai. Néhány fotó készítése után haladunk tovább, és még 6 óra előtt megállunk a Csorba-tótól nem messze lévő élelmiszerüzletnél, ahol 1-1 üveg Arany fácán mellett leülünk pihenni, szemben a Tátra-csúcs koronájával.

A gerincen vezető út a Vörös-meder-csorbából a Sátánra

Az út albuma

Kapcsolódó album, beszámoló