Óévbúcsúztatás ismét a Gutinban
Reggel fél 4-kor csörög az óra. Az álmosságtól kábultan támolygok ki a konyhába teát főzni, fél órát szánunk az indulásra. A gyerekek kihasználják az utolsó pillanatokat is, nemrég jöttek haza a koncertről. Kissé megcsúszva, pár perccel negyed 5 után érünk a találkozóhelyre. Busznak nyoma sincs. A résztvevők folyamatosan jönnek, fél 5-re mindenki itt van, kivéve a buszunkat, aki utaztatna bennünket. Nincs telefonszám, amin érdeklődhetnénk. Laci menti meg a helyzetet, akit tegnap szerveztem be. Beszél Gáborral, kiderül, hogy a busz lerobbant, de 10 perc múlva kiállnak egy másikkal. No igen, sohasem sikerült még időben indulni, most épp nem a résztvevők miatt. Persze a hangulaton ez semmit sem ront. Már ekkor kiderült, hogy ezen a túrán nem sok helye van az idegeskedésnek.
5 óra előtt pár perccel, közel fél óra csúszással sikerül elindulni. Aztán Sámson körül újabb negyedóra technikai szünet. Mire lemegyünk a sofőrökhöz az egész busz elejét szétkapták. Viszonylag nyugodtan vesszük is ezt tudomásul, majd csak odaérünk. Végre tovább indulunk, de nem haladunk gyorsan, havas-jeges az út, és közben folyamatosan hull a jeges-havas eső. A határon gyorsan átérünk, legalább most itt nem kell várni egy órát, mint tavaly. Románia területén a szokásos egy eltévedés is bejön, most Szatmárnémeti területén. Az irányok kitáblázása igen gyér. Ezután egy rossz helyen történő megállás (benzinkút egy illemhellyel) hosszabbítja meg egy újabb félórával az utazást. De fél 11 körül, végre-valahára megérkezünk a Neteda-hágóba. Egészen pontosan azon egy kissé túlcsúszva áll meg a busz egy szerpentin közepén. Mire mindenki leszáll kellemes forgalmi akadályt képez a busz.
11-re összeáll a csapat az indulóképre, a végső létszám 58 fő. Az idő más mint a megszokott, folyamatosan havazik. A kék és a napsütés ma elmarad, de így is nagyon szép. A fákon lévő friss hó fantasztikus szép látványt nyújt. Bevállalom a hótaposó szerepét, és visszafogok néhány embert a rohanástól. Néha-néha visszapillantva nagyon jó látványt nyújt a libasorban kígyózó társaság. Az útjelzések eleinte jól kivehetők, de egy idő után eltűnnek. Persze ez nem zavar meg bennünket, nyugodtan haladunk célunk felé. Lehet egy-két kanyart máshol veszünk, mint a nyári út, de előbb-utóbb mindig találunk egy-két jelzést. A fenyvesen történő átkelés, ahol néha a hótól roskadó fák elállják utunk nagyon szép látványt nyújtanak. Az út során néhányszor pár perces pihenőt tartunk, hogy összevárjuk a csapatot, de az egészen jól mozog együtt, szinte alig marad le a vége. Elérünk az első sziklacsoporthoz, ahol egy hónapja kicsit kavartunk. Itt kissé kitettebb a hely, balról szép kilátásunk lenne tiszta időben, most csak a vízszintesen szálló havat kapjuk. De nemsokára ismét védett helyen, az erdőben vagyunk. Indulásunk után másfél órával az első Apostol előtti utolsó emelkedő előtt egy nagyobb, bő negyedórás pihenőt tartunk, ahol néhányan megebédelnek. Majd nem túl gyors tempóban elindulunk felfelé, és egy negyedóra múlva pedig már a törpenyves-áfonyás részen vagyunk. Szerencsénk van, mert elállt a havazás és a szél sem túl nagy. Két és egy negyed órára volt most szükség, hogy az első Apostol sziklacsoportjánál legyünk. Kicsit sajnálom, hogy nem részesül a csapat abban a panorámában, amiben legutolsó túránk alkalmával mi is, de az időjárási viszonyokon nem tudunk változtatni. Így aztán itt a pihenő elmarad, folytatjuk utunk a második sziklacsoport felé. Elég sok hó van, így viszonylag könnyen feljutunk az első csúcsra. A felhőn keresztül átsejlik a második csúcs, elindulok felfelé. Kinga, akinek némi tériszonya van, nem érzi itt túl jó magát, ennek hangot is ad. De ez nem akadályoz meg bennünket, hogy tovább haladjunk. A két sziklacsoport közötti nyeregbe leérve derékig gázolok a hóban, minden lépésért keményen meg kell küzdenem. A nyári sziklás utat jobbra kerülöm, itt kissé meredek, de jól tart a hó. A csúcsig egy-két lépés volt csúszósabb, de úgy érzem, hogy mindenki fel tud jönni biztonságosan, így haladok tovább. A második Apostol tetejére érve viszont úgy döntök, hogy megérkeztünk. Innentől kezdve nem tartom biztonságosnak a további utat, ezért kinevezem ezt a helyet a pezsgőbontás színhelyének. Nincs fent túl meleg, kabátjaink, hátizsákjaink lassan kezdenek megfagyni. De folyamatosan jönnek fel a csapat tagjai. A csúcson nincs sok hely, ráadásul sokan megállnak a tetején és nem adnak helyet az újonnan érkezőknek. Már vagy 30-an, 40-en vagyunk a viszonylag kis területen, amikor azt mondják, hogy feljött aki akart. Így kezdetét veszi a pezsgőbontás, úgy látom mindenki arcáról elégedettség, jókedv sugárzik. Túrában az eddigi évek egyik legnehezebbét tudtuk magunk mögött, büszke lehet mindenki magára.
Szép lassan elindulunk lefelé, ami mint tudjuk, most is a nehezebb mutatványok közé tartozik. De szerencsére mindenki éppségben lejön, jómagam megvárom az utolsó embert is. Aztán lefelé ki-ki a lábán, ki-ki pedig jókedvében fenéken csúszva hagyja el a terepet. A sziklákat elhagyva pedig még felszabadultabban folytatjuk utunkat. Többen bukfencezve, énekelve, a hóban fürödve mutatják ki jókedvüket. Kissé sötétben, negyed öt körül érjük el a buszt.
Ismét egy jó hangulatú nappal zárjuk az évet, a buszon pedig elhangzik: jövőre is lesz december 30. Remélem mindenki jól érezte magát, és jövőre még többen leszünk!
Néhány általam ismert album a túráról:
Csele albuma
Zozoo albuma
... és azoknak, aki ott voltak, de a tájból most nem sokat láttak:
a Három Apostol vidéke ősszel
