Torojága (Toronyága) / Vârful Toroiaga

Románia, Máramarosi-havasok

Az év legrövidebb, életem egyik leghidegebb napja

Ebben az évben voltam először a Radnai-havasokban, igaz még nem sok csúcsán, de annál szebb élmények között. Már az első alkalommal nagyon megragadott e fantasztikus táj. Nem volt egyszerű év elején Radnaborberekről felkapaszkodni a főgerinc keleti oldalán magasodó Ünőkőre, de minden fáradtságot kárpótolt a csúcsra vezető út és a panoráma, amiben a csúcson gyönyörködhettünk. Főleg, hogy a több mint 1600 m-es szintet legyűrve fiammal állhattam a csúcskeresztnél. Majd rá egy hónapra újból itt voltam egy nagyszabású tervvel (Galac - Nagy-Tejes - Puzdra). A helyismeret hiánya és a több méteres hó akkor megakadályozta, hogy feljussunk a csúcsokra, de ettől függetlenül számomra ez is egy nagyon szép élmény volt. Másnap sikerült a Gargalóra feljutnunk, így az a hétvége mégis megajándékozott a csúcsra jutás örömével. Majd egy hónap múlva egy újabb sikertelen próbálkozás a Galaccal, pedig ott is küzdöttünk derekasan.

Túráink során többször láttuk az északi "szomszédot", a Máramarosi-havasokat. Míg a Radnairól elég sok információ gyűjthető össze, ezzel ellentétben a Máramarosi-havasokról viszonylag kevés. Érintettlenebb terület, és számunkra ezáltal vonzóbb is. A havasok romániai területén több csoportra tagolódik, az Iván-havas, a Várkő, a Bárdói Pietrosz, a Torojága, a Sárkány és a Zsupánia csoportokra. Terveink szerint talán ma sikerül feljutnunk az 1930 m magas Torojága csúcsára, amit a Randaiból többször is lencsevégre kaptam. Igen impozáns tömb. Több út is vezet fel rá. Az egyik viszonylag egyszerű. A régi bányaterületétől indul észak felé egy út, majd a gerincre felérve balra kanyarodva érhető el a csúcs. Egy másik lehetőség Borsabányáról a déli gerincen feljutni. Tervezés során számomra ez sokkal vonzóbbnak tűnt. Úgy gondoltam, hogy tájképileg ez sokkal szebb lesz, mint az előző. Persze jóval nehezebb is, de ez csak fokozza szépségét. Jelzett út nem vezet itt, de egy ösvény igen. A szintidőről két forrást találtam a neten, mindkettő a visszafelé vezető út idejét tartalmazta. Az egyik egy túrázóé, aki áprilisban 2:45 alatt ért le havas körülmények között, a másik egy hivatalos lap a Visó völgyéről, ott 3:30 - 4:30-et írtak a lejutásra. Szóval eldöntöttem: ezen úton indulva szeretnénk elérni a csúcsot. Nem igen lesz egyszerű, 10-14 órát szántunk rá.

4 óra van, csörög az óra. Gyorsan elnémítom, és teszem a dolgaim. Terveink szerint fél ötkor szeretnénk elhagyni a házat, ami nem sikerül, fél órát csúszunk. Még át kell kocsival mennünk a szállásunktól 25 km-re lévő Borsabányára, ez egy újabb fél óra. A kocsit a katolikus templom előtt akarjuk hagyni, de a térképen jelölt templom helyén nem találjuk. Bolyongunk a faluban, majd a szokásos módon tudakozódom, és egy negyed óra múlva már jó helyen parkol a kocsi. Gyorsan felvesszük zsákjainkat, és irány a hegy. Egy órát csúsztunk a tervekhez képest, de úgy gondoljuk így is jól állunk. 6 óra van, szinte teljes sötétség. Jó tempóban elindulunk felfelé a faluban a völgy irányában. Annyit tudunk, hogy egy helyen balra le kell térünk egy utcában a gerinc felé. De, hogy pontosan hol, azt meg kell találnunk. Egy nagyobb utcánál (villanyvezeték) megállok, és azt javaslom a fiúknak, hogy próbáljuk meg itt. Teljes egyetértésben bekanyarodunk, és kapaszkodunk a gerinc felé. Jó irányba kanyarog az út, széles is, így nyugodtan folytatjuk utunk. Egy jó órája jövünk, de észak felé borús fellegek takarják a hegyeket. Délről viszont lassan bontakozik ki a Radnai főgerince, és viszonylag kevés felhő van arrafelé. Reménykedünk. Egy helyen egy kicsit "túlcsúszunk", nem kanyarodunk el jobbra a fenyves felé, hanem egyenesen megyünk tovább. Pár perc múlva érezzük, hogy nem igen ez a mi utunk, mert kissé lejt az út. Megfordulunk, és elindulunk a kereszteződésig. Itt találkozunk az egyetlen emberrel az úton, egy kedves öregapóval. Kérdezzük tőle, hogy a Torojágára vezető út merre van, az öreg mutat abba az irányba, amely felé tartunk. Megköszönöm neki románul, erre mosolyog, és megszólal: szívesen. Nem tudott az öreg több szót magyarul, de nagyon jól esett ez is.

Közben egyre jobban kezd derengeni, és a gerinc alján egy gyönyörű napfelkeltében van részünk. A napot még nem látjuk, de a szemben lévő Puzdrát és a Nagy-Pietroszt rószaszínre festik a nap első sugarai, majd kis idő múlva az előttünk lévő havas fenyőfákat is. Közben pedig a tűzgolyó kibukkan a hegy mögül, és a csúcson lévő igen erős szél magasba röpíti a friss porhót, ami nagyon különleges látványt nyújt. Araszolunk szépen felfelé, lassan két óra is eltelik az indulástól, és érezzük, hogy egy kis táplálékot jó lenne magunkhoz vennünk. Elhatározzuk, hogy nyolcig megyünk, és akkor eszünk. Azonban egy helyen a fenyvesből kiérve a mai nap először pillantjuk meg a hegyet, ahová fel szeretnénk jutni. A teteje még felhőbe burkolózik, de felette és körülötte már kék az ég, süti a nap a hóval borított oldalát. Módosítunk a terven, jó lesz ez a hely reggelizőnek. Közben hátrafelé is sorban jönnek ki Radnai csúcsai. Sokat nem időzünk, mert hiába süt a nap, meglehetősen hideg van, habár szerencsénkre itt nem fúj a szél. Egy negyedóra múlva tovább indulunk, követjük az utat. Folyamatosan emelkedünk, de nem érezzük nagyon fárasztónak, mert gyönyörű helyen vagyunk. Janóval folyamatosan kattintgatunk, Sanyi pedig szokásához híven elől töri az utat. Egy óra múlva néhány percre leállunk teázni, de érezzük, hogy a levegő nem nagyon melegszik. Innen már szépen kirajzolódik utunk. Magasabbra jutva eltűnnek a fenyőfák, és már csak néhány kisebb példányt látunk, azt is jégbe fagyva. Jól tudjuk mindannyian mit jelent ez. Majd még feljebb érve órási hózászlók jelzik, hogy a gerincen nagyon erős szél van. Persze nem csak itt. A tőlünk több mint 20 km-re lévő Ünőkön is kivehetők a hózászlók, ami jelzi, fent nem lesz melegünk. Az idő egyébként remek, kék ég, napsütés, de ez elég hideggel párosul. Felérve a gerincre több kis csúcs látható, de tudjuk, hogy a mi csúcsunk még messze van.

Közben pedig balról érezzük az erős szelet, mely hőérzetünket rendkívüli módon rombolja. Az egyik helyen Sanyi barátom megszólal: te Zoli, lefagyott az arcod. Igazán nem éreztem semmi különöset, de állítólag egy jó nagy fehér folt jelezte a kihűlést. Egyből le veszem a kesztyűt, és elkezdem melegíteni az arcom, míg visszatér a normális színe. Pár perc múlva helyre jön, a símaszkot még feljebb húzom, és remélem, hogy most már nem lesz semmi gond vele. Aztán jön még vagy 4-5 kisebb csúcs, közöttük az igen impozáns 1880 m magas Murgu is. Innen már látjuk utunk végét, a Torojága csúcsát, ami még messze van. De még dél sincs, az út nagy részét megtettük és szinte a teljes szintemelkedés már mögöttünk van. Megyünk, mert a szél folyamatosan hordja a havat. Néha leállok, és megkérem Sanyit, hogy tudósítson arcom állapotáról. Mivel nem válik súlyosabbá a helyzet megyünk tovább.

Indulástól számítva pedig kicsit több, mint hat óra múlva pedig ott álunk mind a négyen a Torojága csúcsán. Örömmel tölt el bennünket, hogy ott lehettünk, igazi magashegyi élmény. A csúcs alatt találunk egy bivakhelyet, menedéket keresünk benne, mert a csúcson iszonyú erősen fúj a szél. Néhány perc pihenő. Sanyi méri a hőmérsékletet, folyamatosan süllyed a hőmérő higany szála, -14 °C-nál pedig elteszi a zsákjába. Rövid evés, ivás után indulunk visszafelé. Most már jobbról fúj a szél, de nagyon erősen és folyamatosan. Elég gyakran pedig nagy erejű széllökések nehezítik dolgunk. Akkora erővel fúj, hogy mindannyiunkat kilök a nyomunkból. Nem tudjuk, csak találgatni tudjuk erősségét. Janó szerint kb. 80 km/h-s erősségű folyamatosan. Ez pedig olyan -30°C vagy alatta lévő hőérzetet jelent. Védem az arcom, félek, hogy a másik oldala is megfagy. A símaszkot egyre feljebb húzom, de a levegővétel során csonttá fagy a polár. Közben párásodik a szemüvegem, a szél kavarja a havat, hófelhőben megyünk. Nappal szemben megyünk, így szinte semmit nem látok. Csak lefelé nézek, és követem az előttem lévő nyomát. Szinte vakon botorkálok az ítéletidőben, és alig várom, hogy újra leérjünk a fenyvesbe. Néha-néha kissé szélcsendes oldalára kerülünk a hegynek, de ezek csak rövid pillanatok.

Másfél óra telik el mire leérünk a gerinc nyugodtabb szakaszára, de nekem ez sokkal többnek tűnt. Itt fellélegzünk, tudjuk most már csak szépen le kell sétálnunk. Persze hiába védtem még a kezemmel is az arcom, jobb oldali fele szintén megfagyott kissé. Felmelegítem, majd a fenyők alatt pihenünk egy kicsit. Itt már jó idő van. Folytatva utunk délről elkezd felhősödni az ég. Előttünk a Pietrosz óriási tömbje, hihetetlenül uralja az egész tájat. Majd lejjebb érve a naplemente kápráztat el bennünk. Minden volt ebben a mai napban. A faluban vezető felső út pedig rettentő jegessé vált, így aztán az út végén még a hágóvasak is előkerültek.

A faluban az összes boltot felkutattunk, hogy családjainkat és magunkat is megajándékozzuk egy üveg affinátával, de próbálkozásunk sikertelen volt, egy üveggel sem tudtunk venni. Viszont mindenütt magyarul köszöntettek bennünket. Borsán végül sikerül beszerezni a megfelelő mennyiségű folyadékot, és még emberi időben tértünk vissza szállásunkra. Sanyinak köszönhetően pedig ízletes vacsorával, egy kis pálinka, egy kis affinátával és sörrel ünnepeltük meg, hogy sikerült feljutnunk a csúcsra, kegyes volt hozzánk a hegy.

Az út albuma