Kék-tavi-torony / Belasá veža

Szlovákia, Magas-Tátra

Irány a Tátra! (Sanyi barátom beszámolója)

Végre! Viszonylag rövid, de annál intenzívebb előkészületek után 2008. február 22-én elindultam életem első téli tátrai túrájára. Az utolsó napon sikerült hágóvasat, jégcsákányt, tartalék kesztyűt!! és karabinereket szerezni. Biztonsági okok miatt vettem pruszik köteleket, 60 centis hevedert és Csosziékkal átismételtük az ereszkedés szabályait. (Utólag kiderült, hogy nem kellettek, de jobb volt így.)

13:30-kor akartunk indulni a MOL-kúttól, de a szokásokhoz híven az időt most sem sikerült tartani és kb. egyórás késéssel indultunk. A határ környékén a schengeni-vívmányok őreivel apró nézeteltérésbe keveredtünk. Hatezer szlovák koronára akartak megbüntetni! A szlovák-magyar barátságra való hivatkozás nem ingatta meg a rend szlovák őrét, de Ricsi magyar igazolványa segített. Beugrottunk még az eperjesi TESCO-ba néhány üveg Becherovkáért és sörért.

19:30-ra érkeztünk Tatranské Matliare (tszf. 925 m) autóparkolójába, ahol átöltözés-regisztrálás-fényképezkedés után teljes menetfelszerelésben elindultunk a sárga jelzésen, a Zöld-tavi menedékház irányába. A meteorológusok szelet, havat, jeget, fagyot mondtak, de ekkor kellemes idő volt. A sötétben, jó tempóban, bő két óra alatt, 22:30-ra értünk a házhoz (tszf. 1545 m). A nagy ház melletti kis házban, a félemeleten, egy kb. 30 ágyas szobában "un. matraclágerben" sikerült szállást kapni, elég kedvező 250 koronás áron. Még fűtés is volt. Saját hálózsákjainkban hamar elaludtunk. Az éjszaka folyamán többször felébredtem, ekkor a feltámadt viharos erejű szél süvítését félelmetesnek éreztem.

Harc az elemekkel

Szombaton reggelizés után 8 óra tájban indultunk a Fehér-tavi-csúcs (tszf. 2229 m) irányába. Rendkívül erős, viharos szél fújt, hatalmasak voltak a széllökések is és hamarosan elkezdett havazni. Kezdetben még látni, tájékozódni is lehetett, de ez hamar elmúlt. Az idő teljesen lehetetlen volt a túrázásra, ezért a csapat fele visszafordult. Csoszi, Endre, Zoli, Ricsi és én még próbálkoztunk. Kezdetben még lehetett túrabottal menni, de később már csak a jégcsákány segítségével tudtunk előrejutni, de így sem volt egyszerű. A körülményekre jellemző volt, hogy a síszemüvegemnek mind a külső, mind a belső oldalára odafagyott valami, sőt alatta a szemüvegemnek is mindkét oldala jeges volt. Semmit sem láttam, ezért a szemüvegeket zsebre tettem. Így sokkal jobb volt. Egyszer valamilyen öltözködés közben egy váratlan széllökés elfújta az egyik kesztyűm, de Zoli tanácsára volt tartalék. A hószakadékban összekötöttük egymást és a hágóvassal minden lépést többször is megléptünk, mire stabilnak éreztük a helyzetünket. A meredek, megfagyott hófalon így is izgalmas volt az előrejutás. Én utolsó voltam a kötélpartiban és a többiek által megmozgatott kisebb-nagyobb jégdarabok többször is hatalmasat koppantak a sisakomon. Már délre járt az idő, amikor egy oldalgerincre felkapaszkodva, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk tovább, ezt tekintjük a csúcsnak. "Csúcscsoki", szélvihar és óriási széllökések. Nem sokat időztünk. Először négykézláb háttal indultunk lefelé. A völgy közepétől elállt a havazás és jobbak lettek a látási viszonyok, csodálatos volt a Bélai-Tátra és a Késmárki-Fehér-víz-völgy. Visszaérkezés után kaja, pihi, szunya, este sör, Becherovka és vacsora a menedékházban. (Az árak elfogadhatóak, egy adag szegedi gulyás knédlivel 145 Sk.)

Útvonal a Kék-tav-torony ÉK-i gerincének csorbájához

Az út albuma